Tonk Sándor két évvel ezelőtti vallomása életútjáról. Azt szeretném, ha a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetemen képzett fiatalok jó mérnökök, jó tanárok, jó közgazdászok, de egyben jó magyarok is lennének - jelentette ki az egyetem indulásakor adott interjúban Tonk Sándor. Az akkor rögzített beszélgetés mindeddig nem jelent meg nyomtatásban. Kolozsváron élte le életem talán legfogékonyabb időszakát, mely életét is meghatározta. Jakó Zsigmond professzorral való találkozása élete meghatározó találkozása volt. A hatvanas években a Babes-Bolyai Tudományegyetemen még kiváló tanárok tanítottak. Jakó Zsigmond, Pataki József, Csetri Elek, Imreh István vagy a román professzorok közül Francisc Pal, aki a legkiválóbb bizantológus középkorkutató volt. Amikor végzett, 1969-ben üresedett meg Marosvásárhelyen a Teleki Téka könyvtárosi állása, meghalt Fick László. Három esztendőt dolgozott ott, aztán pedig húsz esztendőt a Román Akadémia marosvásárhelyi Társadalomtudományi Intézetében. A Marosvásárhelyen töltött közel harminc esztendő volt élete legnyugodtabb korszaka. A Román Tudományos Akadémia intézetében maga tűztem ki saját maga számára a célokat, ő alakította ki a tudományos tervet. Jakó Zsigmond befolyása döntő volt abban, hogy az oklevéltan, a középkori írásosság történetével kezdett foglalkozni. Már a szakvizsgadolgozata, az első igazi kutatása az erdélyi középkori közjegyzőség történetéről szólt. Jakó Zsigmond fogalmazta meg egy tanulmányában: el kell készíteni az erdélyi magyar társadalom értelmiségi kataszterét a középkortól napjainkig. Tonk erre vállalkozott. Tíz évig tartott a kutatás első szakasza, 1979-ben jelent meg az Erdélyi diákok középkori egyetemeken című kötete. A munkát Szabó Miklóssal folytatta, és közösen adták ki az 1520-1700 közötti időszak feldolgozását. Ennek az anyagából készült a doktori disszertációja is, amelyet 1992-ben védett meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A 90-es változás után elindult Kolozsváron a magyar nyelvű egyetemi oktatás. Súlyos volt a tanárhiány. 1989-ben mintegy 80 magyar egyetemi oktató dolgozott Kolozsváron. Ma (2001-ben) körülbelül 350 él és dolgozik.Tonk Sándornak is tanítania kellett. Keserves évek voltak ezek, jegyezte meg, egyik napról a másikra három tantárgyat kellett tanítania. Három olyan tantárgyat, amit annak idején három nagyformátumú egyéniség: Jakó Zsigmond, Francisc Pal és Pataki József tanított. Egy időben kellett az egyetemes középkor történetének a kurzusát, Bizánc történetének a kurzusát, és a történelmi segédtudományokat leadnia. Hajnalban 3-kor, 4-kor kelt, készült az előadásaira, ráadásul ingázott Kolozsvár és Marosvásárhely között. Bekapcsolódott az egyetemszervezés munkájába. Amikor látták, hogy ellenállásba ütköznek az önálló állami egyetem visszaállítását célzó tervek, egyéb megoldási lehetőségeken is kezdtek gondolkozni. Valamikor 96- 97-ben néhányan papírra is vetették az elképzeléseiket. Tonk álmaimban mindig a budapesti Eötvös Kollégium lebegett. Jogos a kérdés, szükséges-e anyanyelven tanulni a globalizálódó világban? Jó szakembert bármilyen nyelven lehet képezni. "Csakhogy az egyetem mindenkor többet vállalt, mint a szakemberképzés. Az erdélyi magyarság számára az egyetem léte nemcsak azt jelenti, hogy anyanyelven lehet szakmát tanulni, hanem azt is, hogy van egy meghatározó szellemi centruma a közösségnek. Azt szeretném, ha a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen képzett fiatalok jó mérnökök, jó tanárok, jó közgazdászok, de egyben jó magyarok is lennének. Ehhez pedig nem elég a szakma ismerete. Az egyetem szellemisége kell hozzá."/Gazda Árpád: Az egyetemnek lelki, erkölcsi tartást is kell nyújtania. = Krónika (Kolozsvár), aug. 16./
